A fogszabályozó következményei: amiről senki sem figyelmeztetett

Az internet tele van segélykiáltásokkal: a fogszabályozó után fejfájás, bizonytalanság, idegesség jelentkezett, „tönkrement az arcom, a nyakam és a gerincem”. És ez csupán parányi része a felmerülő problémáknak, ám ezek a panaszok sajnos elvesznek a fogszabályozó utáni hollywoodi mosolyt hirdető ragyogó reklámok tömegében. Ráadásul ezek a problémák nem találnak megértésre azoknál a fogszabályozó szakorvosoknál, akik feltették a készüléket, és igyekeznek minél hamarabb megszabadulni az ilyen „problémás” betegektől: azt mondják nekik, hogy ez pszichés probléma, vagy ami még rosszabb, egyszerűen kinevetik őket.

Sajnos ez nem vicces, hiszen a fogszabályozó által a betegnek okozott kár olykor a traumás agysérülés előidézésével vethető össze, amint azt alább látni fogjuk. Bárcsak korábban tudtam volna ezekről a következményekről, és ne nekem, betegként kellett volna pótolnom a fogszabályozó orvosom ismereteinek hiányosságait. Ez a cikk a TMD kezelésének világszerte elismert szakembereitől, kraniodontológusoktól, ortopéd szakorvosoktól, poszturológusoktól és oszteopatáktól származó információkat tartalmaz – például a huszadik század elejének legendás amerikai ortopédjétől, Robert Lovetttől, a híres oszteopatáktól, Horace Magountól és Viola Frymanntól, a zseniális Gerald Smithtől, Darick Nordstromtól, Guiseppe Stefanellitől, Leopold Busquet-től, John és Mike Mew-tól és másoktól, valamint az oroszországi ortokraniodontológia megalapítójától, Dr. A. O. Savinovtól, aki az információhoz tartozó hivatkozások és pontosítások nagy részét korábbi olvasói beszélgetéseiben, az orthocranio.ru és a reader discussion.stom.ru oldalakon adta meg.

Ezeknek az orvosoknak a kutatásai alapján nézzük meg, milyen hatást gyakorolhat a fogszabályozó a koponyára, a nyaki területre, a gerincre és általában a beteg egészségére. Ha a fogszabályozós kezelés után magadra ismersz az alábbiakból, ne ess kétségbe, mert – ahogyan arról magam is meggyőződhettem – ebből a helyzetből még mindig van kiút, amelyről lejjebb beszélünk. Azt is megvizsgáljuk, miért nem jelentkeznek sok betegnél az alábbi egészségügyi következmények, és milyen esetekben lehet mégis fogszabályozót használni. Most pedig térjünk rá a lényegre: milyen megnyomorító következményekhez vezethet a beteg számára a hagyományos fogszabályozós kezelés.

1. Az arc

A hogyan károsítja a fogszabályozó az arcot című cikkben már részletesen megvizsgáltuk, hogyan húzza és süllyeszti lefelé a fogszabályozó rendszer a maxillát, az arc középső részének kialakulásáért felelős „szépségcsontot”. A fenti fényképen ennek a szépségre gyakorolt negatív hatásnak egy újabb szemléletes példáját látjuk: a fogszabályozó, amelyet a lány tizenkét éves korában kapott, oda vezetett, hogy tizennégy éves korára az arca lefelé megnyúlt és ellaposodott, vízszintesen fejlett, háromdimenziós szerkezete pedig elsimult. A maxilla lefelé húzása ezenfelül megfosztotta a szemgolyóit az alulról jövő támasztól, ami a lánynál a „kidülledt szem” hatásához vezetett. A fogszabályozóval együtt végzett foghúzás azonban még súlyosabb következményekkel jár az arc szépségére nézve.

A fenti első fényképen a nő arcának azt az állapotát látjuk, amely azután alakult ki, hogy korábbi fogszabályozós kezelése során a felső fogívből két fogát eltávolították – ennek következtében az arca egyszerűen „összegyűrődött” és befelé görbült, hiszen a bőr és az izmok mindig úgy feszülnek a csontvázra, mint a vászon a keretre! Szerencsére a beteg talált egy hozzáértő, ALF-készülékkel dolgozó kraniodontológust: felső állkapcsát kiszélesítették, helyet teremtettek az eltávolított fogaknak (középső kép), beültették az implantátumokat, az utolsó fényképen pedig vonzó, háromdimenziósan fejlett arcot látunk. A beteg közben tíz évet fiatalodott! (hasonlítsd össze ismét az utolsó képet az elsővel, amelyen a nő fogait eltávolították, a helyüket pedig fogszabályozóval összehúzták). Ám sajnos az arc szépségének elvesztése nem a legrosszabb, amire egy beteg a fogszabályozó és különösen az azzal együtt végzett foghúzás után számíthat…

2. A koponya

A Straight Wire Appliance (SWA), vagy egyszerűbben a fogszabályozó, csupán kozmetikai eljárás, amelynek célja a fogsor, főként annak elülső részének megjelenésjavítása. Sajnos a fogszabályozó szakorvosok gyakran megfeledkeznek arról, hogy a fogakon kívül a test sztomatognát rendszeréhez tartoznak: 1) az arc- és agykoponya csontjai; 2) a fej ízületei; 3) a fej és a nyak neuromuszkuláris együttese.

Ezenkívül létezik a craniosacralis rendszer is, amelynek legfontosabb alkotóeleme az úgynevezett craniosacralis mechanizmus (CSM), vagyis az elsődleges légzési mechanizmus. Azért nevezik mechanizmusnak, mert a koponyacsontok összetett ízületein, vagyis mechanikán keresztül nyilvánul meg. A CSM-et az élet fő mechanizmusának tekintik, és ha valamelyik szinten konfliktus keletkezik, az különféle működészavarokhoz, majd tartós krónikus betegségekhez vezet, amelyeket gyakran még szakorvosok sem tudnak diagnosztizálni. A fogszabályozó rendszer korlátozza a koponyacsontok élettani mozgékonyságát, és ezáltal blokkolja a craniosacralis ritmust.

A craniosacralis mechanizmus zavaraihoz kapcsolódó tünetek rendkívül sokfélék lehetnek. Például: 1) vasomotoros rhinitis, amely a szájpadcsont, a rostacsont, az ékcsont és a felső állkapocs (maxilla) blokkolása következtében alakul ki, ami miatt romlik a rostasejtek elvezetése és az orrkagylók nyílása; 2) a háromosztatú ideg egyik ágából kialakuló szárnyas-szájpadi dúc összenyomása és irritációja tartós arcfájdalomhoz és az autonóm idegrendszer zavaraihoz vezet; 3) az ékcsont csavarodása a felső szemgödri rés (fissura orbitalis superior) lumenének deformációját és beszűkülését okozza, ami hatással van a trochlearis, a szemmozgató, a háromosztatú és a távolító idegre, szemészeti problémákhoz, sőt kancsalsághoz vezetve;

4) a halántékcsontok forgásának torzulása érinti a belső hallónyílást – a vestibulocochlearis ideget –, ami hallásproblémákhoz és egyensúlybizonytalansághoz vezet; 5) a koponyán belüli töröknyereg rekeszét érintő koponyatorzulások hormonális egyensúlyzavart okoznak, befolyásolják a nők menstruációs ciklusát, és az agyalapi mirigyre gyakorolt hatásuk miatt nőknél PMS-t, nőknél és férfiaknál pedig csökkent libidót idéznek elő; 6) a nyakszirtcsont összenyomása kompressziós hatást gyakorol a kisagyra, ami a mozgáskoordináció romlásához és bizonytalansághoz vezet, továbbá közvetve az agyalapi mirigyre is hat; 7) az öreglyuk területén bekövetkező bármilyen elmozdulás a nyaki nyíláson keresztül a koponyaüregbe jutó nagy erek és artériák idegfonatainak összenyomásához, valamint az agytörzs és a bolygóideg irritációjához vezet; innen erednek a fejfájások és migrének, a légzési problémák, valamint a gyomor-bél rendszeri gondok, a székrekedés, a hasmenés és a nyugtalan viselkedés.

Mindezt nem azért írtam le, hogy kifárasszalak, hanem hogy megmutassam, mekkora pusztítást okozhat a test sztomatognát rendszerébe történő legkisebb beavatkozás is. A legkiszámíthatatlanabb következmények azonban akkor jelentkeznek, amikor eltávolítják a „felesleges” fogakat, és ehhez gumihúzásokat használnak, mert ez mind a 22 pár koponyacsontot mozgásba hozza! Nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb beteg már a craniosacralis mechanizmus meglévő zavaraival érkezik a fogszabályozó szakorvoshoz. Nem akarok túlozni, de most már érted, miért fordulnak elő fogszabályozó után traumás agysérüléshez hasonlítható esetek, amelyek után az alapkezelés mellett hosszú távú rehabilitációra van szükség, nem pedig pszichológusra, akihez sok fogszabályozó szakorvos ilyen állapotban megpróbál elküldeni! Ezek pedig nagyon komoly dolgok.

3. Állkapocsízületek

Ez a fogszabályozó által okozott egyik leggyakoribb sérülés! A fentiekből már láttuk, hogyan hathat a fogszabályozó rendszer a koponya egész szerkezetére. Az állkapocsízületek e háromdimenziós, 3D-s rendszer metszéspontjában helyezkednek el, és a rendszer akár egyetlen síkban történő elmozdulása is elkerülhetetlenül az állkapocsízületek és az ízületi korongok elmozdulásához vezet. Durván fogalmazva: ha a koponyát egy kis házhoz hasonlítjuk, amelyet az egyik oldalára döntünk, könnyű elképzelni, mi történik rajta az ajtópántokkal (az állkapocsízületekkel). Pedig ez csak az egyik lehetséges elmozdulási változat.

Ráadásul a „ház” előre vagy hátra is billenhet, és kissé a saját tengelye körül is „elfordulhat”. Azt hiszem, nem kell elmondanom, mi történik ilyenkor az ajtópántokkal (az állkapocsízületekkel). Annak leírását pedig, milyen tünetek jelentkeznek azoknál a „szerencséseknél”, akiknek a koponyája ilyen hatást szenvedett el, minden „színes” részletével megtalálod a TMD „kaméleonbetegségről” szóló cikkben. Itt azonban ismét fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a beteg gyakran már bizonyos koponyatorzulásokkal fordul a fogszabályozó szakorvoshoz, és a fogszabályozó „segítségével” végzett meggondolatlan beavatkozás ezt a folyamatot sokszorosára súlyosbítja. Az ilyen kezelés során követendő algoritmust kissé később tárgyaljuk, most viszont térjünk rá arra, hogyan indítja el a koponya-állkapocs rendszer szintjén elszenvedett károsodás az alatta fekvő vázszerkezetek deformációját.

4. Az atlasz és a nyakcsigolyák

Az ábra az ilyen hatás lehető legegyszerűbb sémáját mutatja. Amint láthatod, vízszintesen fejlett, előretolt maxilla (felső állkapocs) esetén a koponya élettani függőleges helyzetben van, elölről az alsó állkapocsban találva támaszt (erről a biomechanikai folyamatról bővebben Moreno Conte „Hogyan egyenesítettem ki a gerincemet” című könyvének ebben a fejezetében olvashatsz). A hogyan károsítja a fogszabályozó az arcot című cikkben már megtárgyaltuk azt a folyamatot, ahogyan a fogszabályozó rendszer hátra és lefelé húzza a maxillát. Ebben az esetben az alsó állkapocs mozgása is blokkolódik, és az egy új, előre meghatározott pályán kénytelen mozogni. E folyamat következtében a fej elkerülhetetlenül előreesik, és a „dominóhatás” révén az első nyakcsigolyától, az atlasztól kezdve minden nyakcsigolya szerkezetében változásokat okoz. De ez még nem minden, hiszen a koponya süllyedésének folyamatát csupán az oldalsó síkban vizsgáltuk. Van még homlok- és harántsík is! (emlékezzünk rá, hogy az emberi koponya térbeli, 3D-s rendszer):

Ha ezt a rendszert a fogszabályozó károsítja (a már meglévő koponyatorzulások hátterében), a koponya nemcsak előre, hanem az egyik oldalra is billenhet, és függőleges tengelye körül is elcsavarodhat. Elképzelheted, mi történik az atlasszal, amely mindig a nyakszirtcsont helyzetéhez alkalmazkodik. Az első nyakcsigolya elmozdulásának következményeit pedig sokan első kézből ismerik (sajnos én is). Az atlasz helyzete óriási hatást gyakorol az ember ideg- és energiarendszerére, valamint arra, hogy képes-e boldogságot érezni. Ha fogszabályozó felhelyezésén gondolkodsz, ezt is gondold végig. Ezenkívül most már érted, hogyan vezet a koponya süllyedése és csavarodása olyan jelenségekhez, mint a nyaki gerincferdülés és lordózis. Veleszületett koponyadeformitásoknál ez a folyamat évekig tart, így a testnek van ideje alkalmazkodási mechanizmusokat kialakítani, fogszabályozó és különösen az azzal együtt végzett foghúzás esetén azonban mindez igen gyorsan és fájdalmasan fejlődik ki, mivel az ilyen hirtelen beavatkozás sokkot jelent a test számára.

5. A nyak izmai és a csigolyaartéria

A koponya előresüllyedésével és a nyaki lordózis kialakulásával a nyak hátulsó részének izmai megrövidülnek, elülső részének izmai pedig megnyúlnak. Ezt a helyzetet súlyosbítja a nyaki gerincferdülés, amelyben az alsó állkapocstól a nyelvcsonton át a kulcscsontig, valamint a nyakszirtcsonttól a kulcscsontig futó izomláncok két oldalon eltérő erősségű feszültséget alakítanak ki. Most már elképzelheted, mi történik az agyat ellátó csigolyaartériákkal, amelyek részben az elmozdult nyakcsigolyák csontos csatornáiban haladnak, részben pedig a ferde nyakizmok alatt vannak összenyomva.

A teljes kép kedvéért ne feledkezzünk meg a nyaki idegfonatról sem, amelyet a négy felső nyaki gerincvelői ideg elülső ágai alkotnak, és amely a nyak mély izmainak (lapockaemelő izom, középső ferde nyakizom és feji szíjizom) felszínén, a négy felső nyakcsigolya szintjén helyezkedik el. Ezek beidegzik a nyak és a fej valamennyi szomszédos izmát, belőlük indulnak ki a nagy fülideg és a kis nyakszirti ideg bőrági, emellett a nyaki idegfonat rekeszidege a ferde nyakizom elülső felszínén lefelé halad, a mellkas felső nyílásán át behatol a mellüregbe, a szívburok közelében fut, majd a rekeszizom vastagságában végződik. Képzeld el, mi történik, ha a túlfeszült nyakizmok összenyomják! És ez is a fogszabályozó közvetlen következménye! De ez még nem minden.

6. A gerinc és a medence

Robert Lovett ortopéd már a huszadik század elején leírta munkáiban az emberi csontváz szerkezetének S és # alakú összefüggéseit, amelyek szerint a nyakszirtcsont a háti gerinccel (T1–5), az ágyéki gerinccel és a keresztcsonttal áll kapcsolatban, a halántékcsontok pedig a nyaki gerinccel (C1–6), a lapockákkal, a bordákkal, a háti gerinccel (T6–12) és a medencecsontokkal. Ezért a nyakszirtcsont térbeli helyzetének bármilyen változása a felső háti és ágyéki gerinc, valamint a keresztcsont helyzetének változásához vezet (bár fordított kapcsolat is létezik), a halántékcsontok aszimmetrikus koponyán belüli forgása pedig mindig a medencecsontok (csípőcsontok) aszimmetrikus forgásával egy időben, vagyis szinkronban, de tükörképszerűen zajlik, csakúgy, mint a nyaki és az alsó háti gerinc változásai.

Az ilyen változások a vázszerkezetben nem közvetlenül a fogszabályozó felhelyezése után, egyszerre következnek be, mivel az összefüggés itt nem közvetlen, hanem láncszerű; néhány rövid hónap után azonban a betegek már felismerhetik az ilyen rendellenességek első jeleit, amelyek évek alatt fejlődnek tovább, és fokozatos változásokhoz vezetnek az összes alatta fekvő csont- és izomszerkezetben, egészen a lábfejekig…

Nem az a kérdés, „ki a hibás”, hanem az, hogy „mit tegyünk”

Einstein azt mondta, hogy a problémát nem lehet azon a szinten megoldani, amelyen keletkezett, csak úgy, ha magasabb szintre emelkedünk. A fogszabályozó rendszer alternatívájaként más megközelítést javasolnak: a Straight Wire Appliance, vagy egyszerűen a fogszabályozó felhelyezése előtt helyre kell igazítani a meglévő koponyatorzulásokat. Az ilyen torzulások korrekciója az állkapocsízületek stabilizálásával és a maxilla (felső állkapocs) helyzetének helyreigazításával kezdődik, amelyet az ALF-készülékkel (vagy egy másik hasonló eszközzel), oszteopátiával összehangolva végeznek. Ez a kraniodontológiának nevezett módszer a dentoalveoláris deformitások önkorrekciójának ösztönzésére irányul, a fogszabályozót pedig csak az utolsó szakaszban használják, például az elülső fogak tengelyállásának befolyásolására.

A koponyatorzulások korrekciója után a fogszabályozó nem idéz elő zavarokat a craniosacralis mechanizmusban, mivel ezt az ALF funkcionális készülék filozófiája és módszere garantálja; az eszköz a fogszabályozóval egyidejűleg is működhet. Ebben rejlik a válasz arra a kérdésre, miért nem jelentkeznek sok betegnél a fogszabályozó után a fent leírt negatív egészségügyi következmények (talán a megváltozott arc miatti panaszokat kivéve), miközben másokat igencsak megnyomorít a fogszabályozós „kezelés”. A lényeg pontosan a koponyarendszer kiinduló állapotában és azokban a már meglévő torzulásokban van, amelyekkel a beteg a fogszabályozó szakorvoshoz érkezik. Más kérdés, hány olyan beteg jut el hozzá, akinek nincs koponya- és csontváztorzulása.

Ráadásul maga a fogazat alkalmazkodóképessége meglehetősen nagy, ez pedig lehetővé teszi, hogy a meggondolatlanul dolgozó fogorvos könyörtelenül megerőszakolja a természetet. Ezért annak ellenére, hogy a hagyományosan dolgozó fogszabályozó szakorvosok enyhén szólva nem fordítanak elegendő figyelmet a koponyatorzulásokra és az ízületekre, egyes betegeknél mégis többé-kevésbé simán zajlik a fogszabályozós „kezelés”, különösen fiatal korban, másoknál pedig egyáltalán nem jól… Én is az utóbbi betegek közé kerültem. Amióta három éve elkezdtem orosz nyelven vezetni ezt a blogot, sokan írtak nekem még rosszabb helyzetekről: a fogszabályozó és különösen a foghúzás után nemcsak az egészségüket veszítették el, hanem a munkájukat, a barátaikat, némelyek pedig még a családjukat és az önmagukba vetett hitüket is. A fogszabályozó szakorvosoknak ezért újra kell gondolniuk, mit tesznek, mert munkájuk minőségétől olykor nemcsak a beteg egészsége, hanem egész további sorsa is függ (a karmáról, okokról és következményekről most ne beszéljünk – majd máskor).

A legmegdöbbentőbb az, hogy a teljesen ingyenes miofunkcionális gyakorlatok időben elkezdett végzése – amelyek helyreállítják a fogív szélességét és az arc szépségét, továbbá teljesen meggyógyítják a TMD-t (Mike Mew brit ortotropiai orvos és Geir Olsen norvég kraniodontológus szerint) – eleve megelőzhette volna a fogszabályozó szakorvos felkeresését. Ez azonban már nem vonatkozik a fogszabályozó, különösen pedig az azzal együtt végzett foghúzás és gumihúzások használata utáni súlyos esetekre. Ezekben az esetekben az ALF-készülékkel végzett kezelés jelent alternatívát, amely sajnos szintén nem leányálom, hiszen a folyamat során abszolút minden korábbi tünet fordított sorrendben tér vissza, és a kezelés túléléséhez nagy lelki erőre van szükség. A kraniodontológia minden előnye ellenére további jelentős akadály, hogy még mindig nagyon kevés az igazán magas színvonalú szakember ezen a területen – ahhoz, hogy egy kraniodontológus valóban megtalálja a helyét ebben a hivatásban, nem elég egyszerűen tanfolyamokat végeznie: nagyon sok éven át folyamatosan tanulnia kell, méghozzá nemcsak ALF-fogszabályozást, hanem oszteopátiát, poszturológiát, ortopédiát és néhány más kapcsolódó szakterületet is. Ehhez az orvos részéről kell lelki erő. Mindazonáltal őszintén hiszem, hogy a fogszabályozás mint tudomány jövője ehhez az irányhoz és a cranialis oszteopátiával való szoros kapcsolatához kötődik.

__________________________
© tooth-for-tooth.com