Még az orvoslástól távol álló emberek is jól ismerik az első nyakcsigolya, az atlasz elmozdulásának negatív következményeit. Migrén, fejfájás, szédülés, nyak-, váll- és hátfájdalom, sőt mentális zavarok jelentkeznek. Sok kiropraktőrhöz forduló ember azonban azt tapasztalja, hogy az atlasz manuális korrekciója néha csupán átmeneti enyhülést, máskor pedig az állapot jelentős romlását hozza. Ebben a cikkben megpróbáljuk kideríteni, miért történik ez.
Az atlasz elmozdulása és a fogászati okklúzió
A tudósok kísérleti úton már régen bebizonyították, hogy az első nyakcsigolya manuális korrekciója gyakran kedvezően hat az állkapocs helyzetére, a kezelt páciens testtartása pedig szimmetrikusabbá válik. Az atlasz visszahelyezése után azonban a legtöbb esetben csak részben korrigálódik a testtartás. A kutatók klinikailag bizonyították, hogy ilyenkor a páciens rendellenes harapása és állkapcsának meglévő elmozdulásai akadályozzák az első nyakcsigolya helyes rögzülését. Ezért ezekben az esetekben nem lehet megoldani az atlasszal kapcsolatos problémákat — először az állkapocs helyzetét, különösen pedig az első nyakcsigolya elmozdulásáért felelős fogászati okklúziót kell megváltoztatni.
Hogyan állapítható meg az állkapocs helytelen beállása?
Nagyon könnyű megállapítani, mennyire mozdult el az állkapocs. Elég egy fényképet készíteni ellazult arcról, csukott szájjal és összezárt fogakkal, majd megvizsgálni. Amint a fenti fényképen látható, a megfelelő vonalak az alsó állkapocs koponyához viszonyított helyzetét mutatják. Ha az állkapocs a koponyához képest ideális helyzetben van, akkor a szem és az ajkak vonala (L és R a fényképen) párhuzamos egymással, az áll közepe pedig pontosan az arc középvonalán helyezkedik el. Az ettől az ideális mintától való eltérés azt jelenti, hogy a helytelen fogászati okklúzió miatt az ember állkapcsa rosszul áll. Ilyen esetben az atlasz helyes helyzete csak az okklúzió megváltoztatásával érhető el. Más kezelések, például az állkapocs izmaira gyakorolt hatás csak átmeneti eredményhez, néha pedig az állkapocsízületek és az atlasz elmozdulásához vezetnek!
Hogyan hat az állkapocs helytelen beállása a nyak izmaira és az atlaszra?
Az alsó állkapcsot összetett izomrendszer és a nyelvcsont (Hyoideum) köti össze a koponya hátsó részével, a nyakcsigolyákkal és a kulcscsontokkal. A nyelvcsont szó szerint „önmagában” „lóg”, mivel ez a test egyetlen olyan csontja, amely nem kapcsolódik a csontváz más csontjaihoz (ezért háromdimenziós modelleken nem látható). A nyelvcsont az izmokon keresztül kapcsolódik az állkapocshoz, utóbbi elmozdulása pedig elkerülhetetlenül a nyelvcsont elmozdulásához vezet. Ilyenkor az alatta elhelyezkedő, a kulcscsontokhoz és a nyaki gerinchez kapcsolódó izomláncokra hat, aminek következtében különböző mértékű feszülés alakul ki bennük.
E mechanizmus révén a nyelvcsont úgy szabályozza a test statikus helyzetét, mint egy bábos, aki zsinórokkal irányítja a bábokat. E nyakizmok, különösen a lépcsőizmok görcse az alattuk lévő idegek és artériák összenyomásához vezet. Ilyenkor az izmok hosszának mindkét oldalon bekövetkező, elkerülhetetlen változása nyaki gerincferdülést okoz. Ráadásul a nyak elülső izmainak megnyúlása megrövidíti hátulsó antagonistáikat, köztük közvetlenül a koponyát az első nyakcsigolyával, az atlasszal összekötő izmokat is; ez az atlasz elmozdulásához vezet.
Amint tehát látjuk, a fogászati okklúzió meghatározza az állkapocs helyzetét, az állkapocs a nyelvcsont helyzetét, amely viszont a nyakizmokon keresztül szabályozza a test helyzetét; ezek az izmok közvetlenül hatnak az első nyakcsigolyára, az atlaszra is. Ezért az okklúzió legkisebb változásai — legyen szó a fogak születéstől fogva helytelen állásáról, eltávolításukról, túl magas vagy túl alacsony tömések behelyezéséről, rossz minőségű fogszabályozási munkáról vagy protetikáról — az atlasz elmozdulásához vezetnek, amely éppen ezért nem korrigálható kézi úton. A manipuláció elvégzése előtt tehát rendkívül fontos megvizsgálni a páciens fogászati okklúzióját, és hozzáértő kraniodontushoz küldeni, aki nemcsak a rendellenes harapás korrigálásában segít, hanem a koponyaszerkezetek torzulásait is megszünteti. E feltétel nélkül jelentős a kockázata annak, hogy tovább súlyosbítják a páciens már eleve nehéz helyzetét, és elpazarolják a pénzét.
24 hozzászólás
Tegyen fel körültekintő kérdést, vagy adjon hozzá hasznos háttér-információt. Az új hozzászólásokat közzététel előtt ellenőrizzük.
Amint észrevette, rajongok Stefanelli olasz poszturológus és kraniodontus munkájáért. Könyveiben sokat ír erről a kapcsolatról, és pontosan így harmonizálja pácienseinél az atlasz és a medence helyzetét.
Mit gondol, lenne értelme először Starectát venni, mivel az ára kedvezőbb, és úgy tűnik számomra, hogy néhány napon vagy hónapon belül kiderül, van-e eredmény? És csak később elmennék fogszabályozó szakorvoshoz, mert ott nagyon magas összegeket mondanak.
Itt válaszolok a kérdésére. Ha ez nem elég, itt folytathatjuk, rendben?
Ami a Starectát vagy az ALF-et illeti, minden attól függ, hogy inkább arcfájdalommal járó, „fejjel kapcsolatos” panaszai vannak, vagy csontvázi szerkezeti torzulásai. A Starecta a második esetben nagyon jól segít, de az arcfájdalmat nem szünteti meg. Erre ők maguk is hivatalosan figyelmeztetnek, az eszköz pedig a koponya torzióját sem korrigálja. Az ALF-fogszabályozás ilyen értelemben úgymond teljes csomagként működik.
Van azonban egy dolog: a szenvedés és a nehéz állapot nem szűnik meg azonnal az ALF-fogszabályozással, mert abszolút minden tünetet fordított sorrendben kell átélni, ez pedig akár másfél-két évig is tarthat. Éppen most készítettem erről interjút egy orvossal, és a következő napokban közzéteszem. Ott ő is beszél róla. Én magam jelenleg ALF-et használok, tehát tudom, miről beszélek. Ebben az időszakban Starecta is használható, amikor már teljesen elviselhetetlenné válik, és az ember legalább egy kis pihenőt szeretne.
A Starecta-sín szó szerint órákon belül enyhíti a tüneteket. Módszerük sajátosságai miatt a koponya mintha azonnal támaszt kapna az alsó állkapocstól, szó szerint úgy, mintha „lábakon” állna. Éppen az egyik srácunkkal üzengettem; egy hónapja használ Starectát. Azt mondja, sokat szenvedett egy ortokraniodontusnál (bár nem biztos abban, hogy az orvos jó volt), a Starecta-sínnel viszont a legtöbb tünete eltűnt. Valójában engedélyt szeretnék kérni tőle, hogy a véleményét itt, a blogon közzétehessem, mert sok embert érdekel.
Tehát rögtön kipróbálhatja a Starectát, és megnézheti, milyen érzés. Viszonylag olcsó, és gyorsan enyhülést hoz. Nagyon jól megtámasztja az állkapocsízületeket, és talán semmi másra nem lesz szükség.
Ha maradt még kérdése, mindre válaszolok.
Kérem, itt válaszoljon.
Így könnyebb kommunikálni)
Az atlasz – az első nyakcsigolya: az elmozdulás következményei és a helyretétel mítoszai
Világszerte több mint száz klinikai vizsgálatot végeztek erről a témáról.
Ha tehát az embernek nem volt nyilvánvaló fej- vagy nyaksérülése, rendszerint a következő történik:
a nem fiziológiás — fekvő, nem ülő — szülési testhelyzet következtében a csecsemő koponyacsontjai deformálódnak: elmozdulnak a halántékcsontok, valamennyi belső csont, a nyakszirtcsont és az arccsontok (a felső állkapocs, a maxilla; innen ered a rendellenes harapás kialakulása).
Egy bizonyos pontig mindez tökéletesen kompenzálódik, mert ahogyan csodálatos doktorunk, a problémát tanulmányozó szakember mondja: „a testnek hatalmas alkalmazkodóképessége van, a természet pedig meglehetősen sokáig kényszeríthető.”
Az évek során a stressz és a fizikai megterhelés hatására ez a képesség csökkenni kezd, míg végül a súlyos stressz az általa kiváltott izomösszehúzódásokkal kibillenti törékeny egyensúlyából a koponya-állkapcsi rendszert.
(Ezt részletesebben tárgyaltam abban a cikkben, amely arról szól, miért jelennek meg stressz után a disztónia tünetei:
Amikor a stressz és a testi tünetek átfedik egymást)
Így mozdul el az atlasz is, bár az eredeti probléma a páciens születési traumából származó, fel nem ismert koponyadeformációjában rejlik. Egy kanadai kutató egyébként (most hirtelen nem jut eszembe a neve) tanulmányozta ezt a problémát, és 1200 csecsemő 95%-ánál talált koponyadeformációt! Mindezt azért, mert a nőket nem fiziológiás testhelyzetben kényszerítik szülni.
A jó hír az, hogy a tudomány nem áll meg, és mindezek a deformációk nagyon jól korrigálhatók egy oszteopata és egy szájüregi ALF-készüléket használó ortokraniodontus közös munkájával. Van tehát remény. A legfontosabb, hogy hozzáértő szakembert találjunk.
Az állkapcsot összetett izomrendszer köti össze a nyakszirtcsonttal, az atlasz pedig mindig alkalmazkodik annak helyzetéhez. E kompenzációs mechanizmusba az állkapocs helyzetének korrigálása nélkül történő durva beavatkozás a legkiszámíthatatlanabb következményekhez vezethet, ahogy például az én esetemben történt.
Véleményem szerint tehát az első lépés az állkapcsok helyzetének kiegyensúlyozása.
A lehetséges módszereket az archívum kapcsolódó anyagai teljes részletességgel ismertetik.
Ezen a hivatkozáson választhat magának módszert:
Kapcsolódó anyagokat talál ebben az archívumban.
A Starecta-módszerrel önkezelésre is van lehetőség. Vagy ortokraniodontiai szakemberekhez fordulhat:
Kraniodoncia: a legjobb szakemberek
Létezik az okklúzió-szerkezet egyensúlyi módszere is:
A fogászati okklúzió és a testi egyensúly kezelési módszere (később lesz elérhető)
Szakembereket keresünk ezen a területen, és a listát várhatóan még ebben a hónapban közzétesszük.
Feltehetek néhány kérdést privát üzenetben?
Kapcsolódó beszélgetéseket is olvashat ebben az archívumban. Van itt egy beszélgetési rész is, ahol technikai kérdéseket tehet fel: itt, ebben az archívumban.
Fogászati konzultációra vihető kérdések (később lesz elérhető)
Ott a bruxizmusról beszél, a rágóizmok hipertóniája azonban lényegében abból fakad, hogy aszimmetrikusan működnek, és emiatt túlterhelődnek. Az ok az okkluzális magasság eltérése az egyik oldalon vagy az állkapocs hátsó részén.
az ön által közzétett képeket az atlantomed.eu weboldalról másolták. Kérem, adjon hozzá AKTÍV hivatkozást a https://atlantomed.eu címre. Az aktív hivatkozás a képek felhasználásának feltétele. köszönöm, és jó munkát.
Giuseppe Stefanelli elhunyt