Gerincferdülés és oszteochondrózis: kapcsolatuk és biomechanikai kezelésük

Sok gerincferdülésben és oszteochondrózisban szenvedő ember tesz fel egy teljesen logikus kérdést: lehet-e az oszteochondrózis a gerincferdülés következménye, és ha igen, hol található a fejlődését elindító kiváltó mechanizmus? Sokak számára valószínűleg meglepő lesz megismerni a biomechanikai tudomány legújabb felfedezéseit, amelyek egy, a hagyományos tudományos gondolkodás számára egészen váratlan helyen találták meg ezt a kiváltó mechanizmust: a koponyát alátámasztó rendszerben. Az ezen a beavatkozási ponton kifejtett hatás mégis figyelemre méltó eredményeket ad, amelyeket a hagyományos orvoslás nem tud elérni. Ebben a cikkben megvizsgáljuk ezeket a konkrét eredményeket, az elérésüket segítő biomechanikai módszert, továbbá részletesen elemezzük az oszteochondrózis és a gerincferdülés kialakulását az emberi test biomechanikájának szemszögéből.

A gerincferdülés és az oszteochondrózis kapcsolata

Mi az oszteochondrózis? A csigolyaközi porckorongok helyi problémája, amelynek során a magasságuk és rugalmasságuk csökkenésével vizet veszítenek. Folyamatos terhelés alatt a porc deformálódik, ami kiboltosuláshoz vagy sérvhez vezet. Nyomni kezdi az ideggyököket, ez pedig fájdalmat és izomgörcsöket okoz. Az ilyen deformációnak kitett csigolyaközi porckorong elégtelen „párnává” válik, aminek következtében a fölötte és alatta lévő szomszédos csigolyák súrlódásnak és nyomásnak vannak kitéve. Válaszként csontos kinövések, úgynevezett oszteofiták képződnek a széleiken. Ennek eredményeként a gerinc teljes szakaszain — az ágyéki, a háti vagy a nyaki szakaszon — instabilitás alakul ki. Az oszteochondrózis későbbi szakaszaiban az oszteofiták sérteni kezdik a már részben károsodott porckorongot, és összenyomják a közelben haladó ereket, ami meglehetősen súlyos zavarokhoz vezet — például nyaki oszteochondrózis esetén vertebrális artéria szindrómához.

Mi a gerincferdülés? A porckorongok helyi problémájával ellentétben ez már „nagy játszma”, amelyben a gerinc leghosszabb élettani szakaszai deformálódnak. Jól láthatóvá válik a vállak és lapockák eltérő magassága, a görbe hát, sőt még a medence is. Nem nehéz elképzelni, mi történik ilyenkor a csigolyaközi porckorongokkal. A gerincferdülés és az oszteochondrózis tehát valóban összefüggő betegségek. Gerincferdülés esetén egyenetlen nyomás nehezedik a porckorongokra, ami elváltozásokat okoz bennük, majd neurológiai tünetek kapcsolódnak a folyamathoz. De nem a gerincferdülés az oszteochondrózis egyetlen oka. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a gerinc változásai nemcsak a frontális, hanem az oldalsó síkban is végbemennek, ami nyaki és ágyéki lordózishoz, valamint háti kifózishoz vezet.

A hagyományos orvoslásban mindezeket a változásokat a helytelen testtartás következményének tekintik. Az ilyen problémákkal élőknek masszázst, manuálterápiát, oszteopátiát, fizioterápiát, sportot, izomlazítókat, értágítókat, sőt antidepresszánsokat ajánlanak, de sajnos mindezen kezelési módszerek kipróbálása után kétségbeesetten tapasztalják, hogy ezek az intézkedések legjobb esetben is csak átmeneti enyhülést hoznak, gyakran pedig egyáltalán nem segítenek. A tudomány azonban nem áll meg, és az elmúlt években a nemzetközi orvostudományban új kutatások jelentek meg a testtartás és a koponya helyzete — különösen az állkapcsok szerkezeti helyzete — közötti kapcsolatról, amely döntő hatással van az egész emberi szervezetre. Más szóval az oszteochondrózis, a gerincferdülés, a kifózis és a lordózis… a szájban kezdődik.

A testtartás a harapástól függ

Miért ennyire fontosak a fogak a testtartás szempontjából? A koponya testünk legnehezebb része, és az első nyakcsigolyán, az atlaszon nyugszik. De mi támasztja alá a koponyát ezen a csigolyán? Néhány évtizeddel ezelőtt a tudósok úgy vélték, hogy a nyakizmok tartják, amelyeket az egyenes állásra irányuló akaratlagos erőfeszítés irányít. Az orvoslás gnatológia nevű területének megszületésével azonban klinikai vizsgálatai funkcionális-anatómiai kapcsolatot mutattak ki a koponya-állkapcsi rendszer és a nyakcsigolyák működészavara között. Egyszerűbben fogalmazva, az új terület kutatói kezdték megérteni az alsó állkapocs szerepét az emberi testtartási rendszerben, és ennek következtében azt, hogy a nyak- és hátproblémákat a koponya és az alsó állkapocs egyensúlyhiánya okozhatja.

E fontos tudományos előrelépés ellenére azonban egyik gnatológus sem tudta igazán megoldani a klasszikus testtartási problémákat: az oszteochondrózist, a gerincferdülést, a kifózist és a lordózist. Rendkívül sokféle módszerrel próbálkoztak, de egyik sem vezetett jelentős eredményre. Pedig a testtartási problémák csak akkor oldhatók meg, ha pontosan tudjuk, hogyan működik a koponya-állkapcsi rendszer biomechanizmusa, és milyen konkrét kapcsolat van a harapás és a testtartás között.

Hogyan működik a testtartási biomechanizmus?

Amint a hivatalos tudomány tételeiből már tudjuk, a koponya az első nyakcsigolyán nyugszik. Mint láthatjuk, az állkapocs a nyelvcsont és a koponya között „függ”, és nagyon mozgékony: az állkapocsízület három térbeli síkban — vízszintesen, függőlegesen és szagittálisan, előre és hátra — biztosítja a mozgását. E sajátosság alapján nehéz elképzelni, hogy a koponya támaszt találhat a fogívekben és az alsó állkapocsban. Még nehezebb megérteni, hogyan vezethet e terület működészavara hatalmas változásokhoz az egész testben.

A válasz az, hogy az alsó állkapocs csak összezárt fogak mellett válik stabil szerkezetté és lát el alátámasztó funkciót, a legnagyobb stabilitás pedig a nyelési szakaszban jelentkezik. Nyelés közben a sztomatognát rendszer valamennyi izma egyetlen mozdulatban, ellentétes irányokból kezd dolgozni, és monolitikus egységgé kapcsolódik össze. Éppen az állkapocs stabilizációjának ebben a pillanatában adódnak át a fogak érintkezése által keltett erők az alatta lévő szerkezetekre. Figyelembe véve, hogy naponta mintegy 1500–2000 nyelés történik, kijelenthető, hogy naponta körülbelül 2000 kg terhelés adódik át a gerincre és a test alatta lévő szerkezeteire. Ezt a mechanizmust részletesebben leírja az olasz Moreno Conte könyvének egyik fejezete. Ő fiatalkorától a gerinc görbületével összefüggő számos kimerítő tünettől szenvedett, és a hivatalos orvoslás által kínált kezelési módszerek egyike sem tudott rajta segíteni. Saját tapasztalataira épülő próbálkozások és tévedések útján találta fel a Starecta-módszert, amelyben a gerinc kiegyenesítése az alsó állkapocs helyzetének beállításával történik.

A Starecta-módszer alkalmazásának eredményei

Térjünk azonban vissza a gerincferdüléshez és az oszteochondrózishoz, valamint a lordózishoz és a kifózishoz, és nézzük meg a módszer alkalmazásának konkrét eseteit. A fenti fényképen Moreno Conte látható a kezelés legelején. Akkoriban a csigolyaközi porckorongok ideggyökeinek becsípődése által okozott állandó hátfájástól szenvedett. A feje előrebukott, nyaki lordózist, valamint háti kifózist és ágyéki lordózist alakítva ki. Az alsó állkapocs helyzetének speciális sínnel történő rögzítésével és az első nyakcsigolya, valamint a koponya közötti magasság növelésével Moreno egy évvel később elérte az utolsó fényképen látható testtartást. A hagyományos orvoslás képviselői nem akartak hinni a szemüknek. Mondani sem kell, hogy minden őt gyötrő tünet, beleértve a gerincfájdalmat is, eltűnt. Az alábbi fényképen Moreno barátja, Valerio Quatrano látható, aki a Starecta-módszer használatának kezdetén már sok éve harmadfokú gerincferdülésben szenvedett. Esetében a hátfájdalom már szinte elviselhetetlen volt. Az utolsó fénykép a kezelés egy év és hat hónap utáni köztes eredményét mutatja, amelyet mindenféle műtét nélkül ért el. Mindez lehetővé tette számára, hogy teljes életet éljen.

Jelenleg a Starecta-módszer nemzetközi szabadalmi oltalom alatt áll, és világszerte felkeltette különböző szakterületek vezető orvosainak figyelmét. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy az ortokraniodoncia területén dolgozó szakemberek hasonló eredményeket érnek el, de sajnos e cikk írásakor csak néhány valóban magas szintű szakember dolgozott ezen a területen a világon. Az olasz Starecta-módszer ezzel szemben hozzáférhető önálló kezelési technikát kínál, amely már világszerte több ezer, testtartási zavarokkal küzdő embernek segített.

A harapás testtartásra gyakorolt hatásának tudományos bizonyítékait ez a cikk tárgyalja.